„A hipertermia (hőterápia) egy mesterségesen képzett láz. Hippokratész megjegyezte, hogy „az a betegség, amely nem gyógyítható meleggel”, az „gyógyíthatatlan”.

A legtöbb orvos jóindulat által vezérelve, megpróbál szembeszállni a lázzal, és megpróbálja legyőzni azt. Az igazság az, hogy a láz építő és támogatja az egészséget, a szervezet kezdeményezi és teremti meg, hogy ennek erejével harcoljon a fertőzésekkel és egyéb betegség körülményeivel, illetve azért, hogy visszaállítsa az egészséges állapotot. Megfigyelhető, hogy a láz megnöveli az anyagcsere sebességét, meggátolja a vírusok és a betolakodó baktériumok növekedését, és gyorsítja a gyógyulási folyamatot.”*

30-45˙Celsius fokon a szervezetet „hősokk” éri, beindul egy ún. műlázhatás, természetesen láz nélkül. A sejteken belül megindul a hősokk-fehérjék termelése, így a sejtek elkezdenek regenerálódni.

Mit jelent ez?

  • Az önmagukat hibásnak, károsnak vagy elöregedettnek minősítő sejtek elkezdik megjavítani, vagy – ha ez nem lehetséges – lebontani önmagukat!
  • ATP termelés növelés: sejtszintű helyreállító folyamatok eredményeképpen nő a szervezet energia-előállító kapacitása, vagyis növekszik az életenergia.
  • Zsírégetés, intenzív bőrmegújulás.

A hősokk hatására a szervezet 48 órán át termeli a szervezetet sejtszinten megújító hősokk-fehérjéket, majd ezen proteinek mennyisége az ezt követő 5 nap alatt visszacsökken az eredeti szintre. (Kúraszerű alkalmazás esetén maga az alap hősokkfehérje-szint is megemelkedik.)

A hőterápia működési elve

– 23-30˙C között a szervezetet nem éri sokk, sőt, ellenkezőleg: ez egy rendkívül nyugtató állapotot eredményez.

– A paraszimpatikus idegrendszer aktivizálódik, acetilkolin szabadul fel, és limfocita immunsejtek termelődnek. Ezen sejtek eltávolítják a táplálékokból visszamaradt hulladékot, a különböző sejthulladékokat, és a helytelenül működő (rákos) sejteket is.

– Kitágulnak a hajszálerek, javul a vérkeringés, a test hőmérséklete emelkedik. A faggyúmirigyeken keresztül távoznak a nehézfémek a zsírmirigyekből.

– Bőrmegújulás intenzív.

A folyamat az anyagcsere alapvető javulását eredményezi, a sejtek regenerálódásához vezet. Erősen méregteleníti a szervezetet, fájdalom-kezelésben is kiemelkedő, valamint a rosszindulatú folyamatok visszafordításában is eredményes.

  1. Eltávolítja a felgyülemlett toxikus vegyi anyagokat, amelyek rákot okoznak.
  2. Javítja a keringést, hogy a szövetek megfelelő oxigénellátást kapjanak, és megszabaduljanak a savas hulladéktól.
  3. Feléleszti, sőt elpusztítja a rákos sejteket, amik kisebb toleranciával tűrik a meleget, mint az egészséges sejtek.*

*Forrás: András Fekete: Élelmiszerek és természetes gyógykezelések a rák ellen 125-127. oldal, Kiadó: Editura A.T.U., Sibiu-Hermannstadt.

Hogyan készüljön fel a kezelésre?

– Kezelés előtt a folyadékbevitel nagyon fontos, napszaktól függően 1-2 liter teát vagy vizet fogyasszon el. Hozzon magával vizet, mert a kezelés közben is fontos a folyadék pótlása.

– Hozzon magával 3 darab fürdőlepedőt – nagyméretű törölközőt, nem a 20×30 cm-es kéztörlőt!!! Érdemes hozni egy papucsot is.

– A kezelés időtartama 30 vagy 60 perc. Kérem, hogy pontosan érkezzen!

– A kezelés után van lehetőség zuhanyozni.

Tájékoztatás

Figyelem! A biofizikai állapotfelmérés nem helyettesíti az orvosi diagnózist és a kezelőorvos által elrendelt terápiát.

Ugyanakkor bármilyen más, természetgyógyászati vagy egyetemi módszerrel együtt is alkalmazható!

Elérhetőségek

Cím: 1135 Budapest, Róbert Károly körút 96-100.

Telefon: +36 30 279 7111

E-mail: info@kadrimed.hu


Adatvédelmi nyilatkozat